A kirgiz diéta
Egy meglehetősen nomád beállítottságú utazáson nincs túl sok variáció, ha étkezésre kerül a sor. Azt már régen megtanultam, hogy az, hogy jelezzük a helyi partnernek az ételérzékenységet, még nem jelenti azt, hogy kielégítő megoldással tudnak szolgálni. Most azonban már felkészülten érkeztem. Az alap koncepcióm az volt, hogy abból élek, amit kapok/be tudok ott szerezni, legalább meglátom, fizikailag mennyit bírok - a biztonság kedvéért viszont lesz nálam egy csomag billás gluténmentes kenyér.
A gasztrotúra egyébként nem is Kirgizisztánban kezdődik. Hanem a repülőn. Gondolom mindenkinek okozott már maradandó traumát egy-egy fedélzeti menü. Nos, azt elárulhatom, hogy a special meal szekcióban ez többször fordul elő, ezért én mindenképp javaslom, hogy legyen nálunk valami csipegetni való tűzoltásnak.
A kirgiz konyha fő eleme egyértelműen a hús. A hagyományos kirgiz életmódban központi szerepe volt az állattartásnak, a hegyvidéki, füves területek pedig kiválóan alkalmasak szarvasmarha, juh, ló és kecske tartására. Mivel a lakosság jelentős hányada muszlim, a disznó kevésbé jellemző. Nekem ez az első kihívás, mert a hétköznapokban nem nagyon eszem húst, de marhát még ünnepnapokon sem.
Nagy reményekkel vetem ezért bele magam a piacon a "kurut" sor termékeibe. A kurut egy sós, erjesztett tejtermékből készült, kiszárított, kemény sajtgolyó, amelyet a közép-ázsiai nomádok tartós élelmiszerként fogyasztottak. Kis mérete miatt kiválóan alkalmas szuvenírnek is, ezért szinte minden barátomat egy golyó kuruttal ajándékoztam meg. Megosztóak voltak a vélemények, valakinek nagyon ízlett, más inkább csak megköszönte az élményt.
Bár a sajt valóban intenzív ízű, a kirgiz konyha összességében szerintem sokkal kevésbé fűszeres, mint mondjuk a grúz. Persze vannak domináns jegyek, például a kapor. Rengeteg kapor, főleg a levesekben. Ezen kívül pedig viszonylag sokszor jött szembe velünk valamilyen tésztás étel, hússal töltött batyu és hasonlók.
Lényeg a lényeg, az eddig elhangzottak alapján nem jelentene nagy kihívást gluténmentesen túlélni itt 10 napot. A hegyekben azonban nem ilyen egyszerűek a dolgok.
Több estét is különböző jurta- vagy sátortáborokban töltöttünk, és a tartózkodásunk függvényében kaptunk reggelit, ebédet és vacsorát. Ez jellemzően egyféle menüt jelentett, amelyet a legnagyobb szeretettel tálaltak a vendéglátóink.
Már amikor beléptünk az étkező jurtákba tele voltak az asztalok csipegetni valókkal: gyümölcs, cukorka, jellybeans! Kávéról nem is álmodtunk, de helyette folyamatosan kínálták a teát, ami nagyon jól tud esni, ahogy egyre hűl az idő. A tea különlegessége, hogy tesznek bele lekvárt.
A reggeli nem hozott sok különlegességet, általában valami kenyér vagy pékáru, mindenféle feltéttel, sajt, tojás. Hidegebb napokon leves. Én ilyenkor picit több tojással és sajttal próbáltam kompenzálni a szénhidrát hiányát.
Ebédre és vacsorára levest mindig kaptunk, ez nem is volt kérdés. Zöldségek, általában 1 vagy 2 darab hús (vegáknak ezt kihagyták), kapor (of course), és néha tészta (ezt nem sikerült kihagyni nekem). Őszintén mondom, én soha többet az életben nem szeretnék kaprot látni, akkora dózist kaptunk belőle.
A főétel értelemszerűen húsos fogás volt, de nem tettünk fel kérdéseket arról, mit is eszünk pontosan. Köretnek mindig volt valami lében sült zöldség, esetleg rizs vagy krumpli. Ha tésztával készültek, és nem volt megoldható nekem valami más, cserekereskedelmet folytattam az utastársaimmal, így aztán nagyon korgó gyomorral talán egyszer sem feküdtem le. Egyetlen kritikus este volt, pont a hágóátkelés előestéje, amikor a kizárólag tésztából álló menü helyett egy direktbe nekem összedobott ételt kaptam. A figyelmes gesztus, na meg az energia szüksége miatt is igyekeztem annyit megenni abból a furcsa, nem túl jó ízű cupákban tocsogó husiból, amennyit csak bírtam. Azon az éjszakán nem aludtam sokat... De ez mindig benne van a pakliban, az út során többeket is utolért a gyomorbaj, ilyen-olyan formában. Ez is hozzátartozik az élményez.
A legnagyobb kihívást esetemben tehát nem a főétkezések okozták. A túranapokon ugyanis szinte egész nap meneteltünk, ezért ebédre előre összekészített lunchboxokat kaptunk. Az alapcsomag tartalma egy szendvics, egy csokoládé és egy müzliszelet, egy alma, egy narancs és egy dobozos üdítő. Ünnepnapokon egy főtt tojás. Érezzük ennek szegényes mivoltát, ha kiesik a szendvics, ugye? Szerencsére itt is tudtam bizniszelni az utastársaimmal, főleg a srácoknak jött jól az extra szendvics, én meg begyűjtöttem a csokoládékat. Talán kicsit többet is a kelleténél - azóta sem ettem snickerst.
Na de mi lett a billás kenyér sorsa? Talán az út kétharmadánál ettem egy szeletet a reggelihez. Majd úgy döntöttem, nem vagyok hajlandó tovább cipelni magammal, ezért megváltam a maradéktól.
Tehát ajánlok-e hasonló programot gluténérzékenyeknek? Igen, szerintem teljesíthető, amennyiben az ember elfogadja, hogy nem mindig fog jól lakni, és nem is feltétlenül a fogára való étel kerül a tányérjára. De egy biztos: megéri.
Comments